2011. május 31., kedd

Az első táska

Mint azt már több bejegyzésben is említettem, az első saját készítésű táska mintáját egy másikról lestem el, melyet ajándékba kaptam. Gizi néni nagyon sok szép táskát készített már. Nekem is van legalább öt példányom az általa készítettekből. Szeretem is őket nagyon. :)

Az én első táskám amellett, hogy elegáns elég nagy méretű is ahhoz, hogy szépen lehessen pakolni bele. egy munka utáni vásárolgatás szerzeményeit szépen elnyeli. Jó, nem egy hétvégi nagy bevásárlásét azért., de azt nyilván nem is ilyen típusú táskával tenné az ember lánya. :)


A közepén lévő minta a foltvarrás kezdeti szárnypróbálgatásainak eredménye.
A belső tér alapvetően egylégterű, de két kisebb zseb azért található az oldalán:


Első próbálkozásnak egyáltalán nem rossz, főként, hogy már gazdára is talált. Ez a táska volt a meska boltom első eladott példánya. Bízom benne, hogy több is követi majd, valószínűleg más stílusban, más színben. Igyekszem kifejezetten egyedi holmikat gyártani. Én sem szeretem a tucat termékeket, amelyek minden utcasarkon szembejönnek velem. Egy fazont szépen lehet kombinálni motívumokkal, színekkel, anyagokkal és máris megoldhatjuk, hogy semmiből se készüljön több egyforma.

Táskás beszámoló érkezik még. Azóta több különféle példány készült, de azok másik bejegyzés témái lesznek. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése