Férfiszemmel

Sok dologhoz nem értek, egyikük a varrás. Miért írok mégis egy varróblogba? Mert a blog tulaja - a feleségem - megkért, hogy írjak valamit a blogjába, hogy látom én az ő hobbiját, a varrás iránti szenvedélyét, és a munkáit.

Azzal kezdeném akkor, hogy a varráshoz először körülbelül nyolc éves koromban lett közöm. Édesanyám vagyonokat fizetett anno a Burda nevű újságért, amiben volt egy jó nagy kihajthatós térkép, tele fekete, piros és zöld vonalakkal. Ez persze egyből érdekelt, hiszen remekül lehetett volna használni a katonai játékaimhoz. Anyu persze közölte, hogy az nem játék, az szabásminta. Innentől, hogy el lettem tiltva, jó ideig nem érdekelt a varrás. Legközelebb a seregben találkoztam a dologgal, iszonyú jól megtanultam gombot varrni az ingekre, gyakorlókra. Aztán jó ideig megint semmi, majd jött Monka, szerelem, házasság, gyerek, ami kell. Monka édesanyja varrónő, így rögtön megint a varrás lett az egyik fő téma itthon. Természetesen, mivel a feleségem egy kreatív két diplomás leányzó, és még a varrásban is örömét leli, így én is kezdtem kikupálódni ezen a téren. Persze nem szakmailag.

Így tehát Monka varr, én pedig babázok addig. Mondjuk ma közösen voltunk anyagot beszerezni, teljesen jó volt. Főleg, hogy anyagbeszerzésben hagyományosan jó vagyok. Jó példa erre az általam vett melegszendvics sütő, amit nagy örömmel hoztam haza. Aztán megtudtam, hogy van ilyenünk, csak eddig nem használtuk. Mindenesetre a varrásban is, mint a főzésben, sokat számít a minőségi alapanyag. Ma vettünk is egy kisebb rakattal, a gyereket a végén kézben hoztam haza, hogy a babakocsi ne omoljon össze a vett cuccok alatt, - na meg nyügis is volt oltás után.

Azt határozottan le kell szögeznem, hogy a feleségem lelkes, szívvel-lélekkel dolgozik, úgy alkot. Kitalálja a dolgokat, kitalálja a szabásmintát is, és meg is csinálja. Jól. Persze első körben főként saját használatra gyártott dolgokat, miként az az előző posztokban is szerepelt, aztán jöttek a baráti kör igényei. Most pedig már bárki számára elérhetőek az általa alkotott jóságok. Amik egy részének én nem sok jelentőséget tulajdonítottam. Mert ugye kinek kell egy pamutból készült kínálókosár? Olyan, mint a zsiráf. Szép, szép, de haza azért nem vinném. Monka pedig váltig bizonygatta, hogy de ez jó, kreatív, egyedi ajándék. Én csak szkeptikusan bólogattam. Hát erre nem igaza lett?

Most is alkot, a gyerek alszik, én meg vendégszerzőként a blogot írom.

Ha ezen írás után még felkér majd írni, ez esetben még találkozhattok velem, egyébként csak lelkes olvasó és kommentelő leszek. :D