2011. május 16., hétfő

Bálna és Ficánka, avagy a babzsákfotel több generációja

Nagyon régóta szerettem volna egy fotelt babzsákból, de mindig túl drágának találtam, a megvarrását pedig nagyon macerásnak gondoltam, így elég sokáig csak vágyálom maradt. Egyszer viszont láttam egy képet, ahol egy kis babzsákon feküdt egy egészen kicsi baba. Ekkor elhatároztam, hogy ilyen bizony lesz az én gyerekemnek is. Az is megérne egy blogbejegyzést, hogy az ember miért áll neki egy régen halogatott dolognak azonnal, ha a gyerekéről van szó, de a mai bejegyzés nem erről szól. :) Az viszont tény, hogy ezt az elhatározást tett is követte, úgymint minta keresés, anyagbeszerzés. Persze, ha már készül babzsák a gyerkőcnek, akkor készül egy nagyobb is, ami az apukáé lesz, bár végül közös használatba került. :) Így született meg Ficánka az apróságnak:


Valamint Bálna az apukájának:


Az anyagválasztás nem volt mindkét esetben szerencsés. Mindkét anyag 100 % pamut, de Ficánka erősebb, így a tartása is sokkal jobb. A külső huzatok alja műbőrből készült, így könnyebb tisztítani és tartósabb is. Töltetnek polisztirol gyöngy került bele. Nem volt olyan macerás elkészíteni, mint ahogy gondoltam, sőt azóta készült több példány is a baráti kör részére. :) A két tulajdonos pedig előszeretettel használja, bár felállni belőle nem mindig egyszerű, de megvan az az előnye, hogy az éppen benne tartózkodó apró-cseprő igényeit (innivaló, kicsi nasi, miegymás) kiszolgálja a család. :)

Most pedig lássuk használat közben:




5 megjegyzés:

  1. Azóta azért már elég szépen fel tudok kelni belőle, csak gyakorlat kérdése:D

    VálaszTörlés
  2. Tényleg egész ügyesen megy már. :)

    VálaszTörlés
  3. Aztaaaa, tudsz babzsák fotlet varrni. :) Csodálatos.
    Bonka

    VálaszTörlés
  4. Egyáltalán nem olyan nehéz, mint ahogy gondolná az ember. :)

    VálaszTörlés
  5. Rendelje meg a legjobb babzsákfotel-t elfogadható áron a babzsaksziget-től. Szuper pazar és lágy babzsákos székünk különleges helyet kínál a pihenéshez.

    VálaszTörlés