2011. május 30., hétfő

A méret a lényeg!

Hát igen, ez a nap is eljött, mikor be kell vallanom, hogy kinőttük a lakást. Persze lehetne szelektálni sok mindent, de hát ugyebár minden kell, ami itthon van, beleértve a sok tök üres, díszes üveget, a polcokon a díszkacatokat, meg persze az én kacatjaimat is, ami a modellezéshez szükséges. Hely pedig igencsak kellene, hiszen a karácsonyra kapott varrógép után egyből varrósarkot kellett létrehozni. Ez pediglen nem ment másként, csak a modellezősarok rovására. Így modellek a szekrénybe, társasjátékos asztal elkoboz (ezen áll a varrógép). Nagyítós modellezőlámpa adja a világítást, elvégre a sarkok nem arról híresek, hogy tobzódnak a fénytől. Ez eddig rendben is lenne, varrni már van hol, modellezni úgy sincs időm, de hol tudjuk tárolni az anyagokat? Polc kellene, de drága a faanyag, plusz az teljes felfordulással jár, hiszen helyet kell találni a falon, vagy a fal előtt. Legyen inkább tárolódoboz, pattant ki az isteni szikra, majd irány az IKEA. Van is szép nagy doboz, sok minden fér bele, viszont ha már erre járok, akkor veszek magamnak egy kis asztalt, az irataimnak, kocsikulcsnak meg ami még kell egy szabvány elinduláskor. Boldogan irány haza, doboz összerak, Monka bepakol, maga a tökély. El is fér az asztal mellett. Amíg a feleségem boldogan rendezgeti a kincset érő anyag gyűjteményt, én megszenvedek a kis asztallal. Igazából be kell vallanom, azóta csodálom a svédeket, hogy összeraktam. Leírás egyszerű, lap felfordít, láb kézzel belecsavar. Hát igen, a vége fém. Meg szorul is. Most vagy én vagyok roppant gyenge, vagy a svéd bikák egytől egyik kigyúrt állatok. Mindenesetre szégyenszemre fogóval kellett megoldani.
Na de, vissza a varráshoz. Első körben ez az elrendezés teljesen jól működött, ám az anyagkészlet rohamosan szaporodni kezdett. Így ugyan a dobozban még elfér, de már nem egyszerű feltúrni. Az anyagok polcért kiáltanak! Hát legyen! Majd az egyik fizuból félrerakunk, és lesz polc, az asztalt szépen kihúzzuk, hogy nagyobb hely legyen szabni, és ami kacat van a modellezős-sarokban, azoktól meg fogunk szabadulni. Persze, lehet erre nem lesz szükség, ha most nyáron be tudjuk fejezni a ház felújítását, és le tudunk költözni az alsó szintre. Ott nagyon szuper polcrendszert lehet építeni, és sokkal nagyobb hely jutna a varrósaroknak is. Kéretik drukkolni, hogy mindez minél hamarabb megvalósulhasson, és Monka tudja ontani kényelmesen a jobbnál jobb cuccokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése