2014. október 6., hétfő

A kiságy várja új lakóját.:)

Hosszú idő után ismét a fedélzeten. Bár egyelőre csak rövid időre.:)

Hamarosan születendő kisfiunk ágyacskáját szereltem fel néhány kiegészítővel. Készült ágynemű garnitúra, szoptatós párna és egy négy részes praktikus tároló.  Nézzük a végeredményt.:)

Az ágynemű egyik oldala egy kertet, a másik autókat ábrázoló anyagból készült. Így hangulatnak megfelelően forgatható, variálható. A matrac kapott egy gumilepedővel kombinált védőt, ami szintén az ágyneműnek megfelelően fordítható. A szoptatós párna természetesen autós, mivel azt is a bátyus választotta.:)


A kiságyra pedig készült egy jó kis négy részes tároló.:) Szerintem nagyon praktikus lesz, de persze ez majd a gyakorlatban derül ki. Az anyagot innen sikerült beszereznem és igazán jó volt vele dolgozni.:)


Ez pedig a teljes összhatás. Nekem tetszik.:)




2013. február 9., szombat

E-book tartó készült.

Hosszú kihagyás után - amely alatt készült holmikról később még kaptok beszámolót - megmutatom Nektek az aktuális kedvencemet. Előzményként csak annyit, hogy a munkába járás - tömegközlekedésen - néha elviselhetetlennek tűnő idejét mindig is olvasással használtam ki. Mióta ismét munkába álltam több kilónyi könyvet cipeltem már magammal, mígnem az én Drága férjemtől kaptam egy E-book olvasót.:) Mondanom sem kell, hogy imádom. A tokot viszont én készítettem hozzá.:)

Kívül juhbőr, belül textilbőr. Egyszerű és mégis rusztikus. Legalábbis szerintem. Ami egyedivé teszi az a pirogravír monogram. Több szögből is fotóztam, bár a téli fényviszonyok sajnos nem adják vissza az eredeti színét. Ez a pisztácia színű juhbőr nagy kedvenc nálam. Olyan hihetetlenül puha, mintha selymet simogatna az ember.:)




2012. szeptember 8., szombat

Legyen teljes a szett.:)

Mutattam az előző bejegyzésben a kedvenc táskámat. Most megnézhetitek azt is, hogy milyen kiegészítők készültek hozzá.

Először is egy neszesszer. Mindig is szerettem volna egy csatos verziót. Ez pont akkora, hogy kényelmesen belefér minden, ami napi használatban kell és így a mosdóba is elegánsan mehetünk.:) Kapott egy cuki belső zsebet is, az apróbb dolgok tárolására.



Az elején lévő virágdíszt pedig annyira szeretem, hogy külön is megmutatom.:)


A másik kiegészítő egy pénztárca. Nem egy klasszikus darab, de én imádom. Munkahelyről kiszaladni ebédelni tökéletes. Belefér a bankkártya, az étkezési utalványok, pénz, mobil és papírzsepi. Kell ennél több? :) Talán annyi, hogy szintén elegáns és pont belesimul a tenyérbe.:)



Most pedig együtt az egész szett.:) Nektek hogy tetszik?




2012. augusztus 30., csütörtök

Most ez a táska a kedvencem.:)

Azt hiszem itt az ideje, hogy kicsit felfrissítsem a vészesen elhanyagolt blogomat.:) Elsőként mi mással mint egy táskával?:) Az gyönyörű anyagot még karácsonyra kaptam a Férjemtől. Azóta is várta, hogy érkezzen az ihlet és valami csodaszép szülessen belőle. Az ihletet végül az hozta meg, hogy miután két éve itthon vagyok a gyermekünkkel, szeptemberben újra munkába állok. Ugye, hogy kell valami, ami képes feldobni eme jelentőségteljes tényt?:) Szerintetek ez a táska képes rá? Szerintem igen, s mivel saját magamnak varrtam, így jelenthetem, hogy a gazdája tökéletesen elégedett az eredménnyel!:D





Ez az anyag egyszerűen mesés!:)




2012. június 28., csütörtök

Babzsák kanapé avagy Lakásdekoráció I.


Azt mondanom sem kell,  hogy nagyon szeretem a babzsákokat.:) Készítettem is már párat saját használatra. Most viszont valami nagyobb darab következik.:) Az új nappalinkba egy két-, sőt adott esetben inkább három személyes (a picurnak is el kell férnie:)) babzsákot szerettünk volna. Babzsák kanapét még soha sem varrtam, így kihívást is jelentett a dolog. A nehezítést pedig az jelentette, hogy textilbőrből szerettük volna.:) Mutatom a végeredményt. Nekünk nagyon tetszik és kényelmes is.:))







2012. június 21., csütörtök

Amiért a varrás mostanában szünetelt...

... legalábbis többnyire. Néha azért sikerült géphez ülnöm, de blogot írni már nem maradt idő. Hogy miért nem? Mert a lakást öltöztettük új ruhába.:) Vannak még hátra kisebb-nagyobb simítások, de a nehezén túl vagyunk. Most pedig következzenek az ilyen volt - ilyen lett képek.:)


A hálószobánk készült el először. Itt még bútorok nélkül látható.:)

Utána Botond szobája következett. Ennél azóta már jobban be van rendezve, de még nincs teljesen készen. Még varrni is szeretnék Neki néhány kiegészítőt. Ha minden a helyén lesz hozok még képeket.:)

Az előszoba és a nappali egyszerre készült el. Nekem a nappali zöld fala a kedvencem egyelőre.:)


Itt pedig az összhatás:

Még azt fontos megjegyezni, hogy a munkákat házilag kiviteleztük, kivéve a fűtés és villanyszerelési részt. Nem mondom, hogy frissek és kipihentek vagyunk, de a lakás mindenesetre friss.:)))

2012. május 29., kedd

Gyerek rajzok keltek életre.:))

Mostanában nagyon keveset vagyok, varrásra pedig tényleg nincs időm, lakásfelújítás folyik nálunk gőzerővel. Útjára indítottunk azonban egy kezdeményezést, ami olyan szívet melengető, hogy felújítás ide vagy oda, azért én is varrógéphez ültem.:) A Te rajzolsz én varrok oldalon pályázatot hirdettünk gyerekek részére. A legtöbb szavazatot kapott rajzok elkészítését vállaltuk. Elsődlegesen 10 képzeletbeli lény megvarrásáról volt szó, de a gyerekek olyan sok szépséget rajzoltak, hogy ennél sokkal több készült el.:)

Én Ádám rajza alapján kezdtem alkotni:

Igazán nagy öröm volt a munka.:) Fázisfotókkal Ti is tanúi lehettek ennek.:)




Lényalkotás közben:


Az első teszten átesett.:))


Alig várom, hogy Botond rajzai is életre kelhessenek.:))


És íme elkészült:

Ádám pedig örült neki.:DDD


S, hogy milyen csodák születtek még itt vagy itt nézhetitek meg.:)

Ugye, hogy szívet melengető?:)