2011. június 19., vasárnap

Vasárnapi 'mise - azaz nem készült el semmi se

A nyaralás hamarabb véget ért, mint gondoltuk, mert Botond megbetegedett. Természetesen amúgy sem varrt volna a pihi alatt a feleségem, de így, hogy a gyerek is nyűgös, esélymentes bármiféle alkotómunka. Azért anyagbeszerzésben azt hiszem sikerült szintet lépnem. A nyaralás alatt eldöntöttük, hogy elmegyünk az IKEA-ba, bélésanyagot venni, közösen, hármasban. Jó kis negyven perces séta reggel negyed nyolckor, babakocsival, de itt még nem volt annyira meleg legalább. Az áruház nyitva, mert klubtagok vagyunk, népek alig lézengenek, lehet nyugodtan nézelődni, vásárolgatni. Lift van, tehát nem kell manót kézben felvinni a lépcsőn, ez jó hír. Felső szinten megnézegetjük a konyhai elrendezéseket, mert főzni azért szeretünk mindketten, Botond is békésen nézelődik a kocsijában. Egészen a játék osztályig, ott picit megőrül. Kezd kijönni a takonykór rajta, meg aztán játszana is. Gyorsan venni kell valamit neki, ami leköti a figyelmét. Egy nagy krokodil és egy kis rénszarvas a nyerő - bár ha lenne kellő ideje az embernek, ezeket Monka is meg tudná varrni neki. Manó nyugszik, mi igyekszünk a textil osztályra. Monka elkezd válogatni az anyagok között, Botond ezt látva sztrájkba lép, és nyüszíteni kezd. Ha én felveszem, az nem jó, csak anya kell. Monka jön is egy halom anyaggal, berakja a sárga bevásárlószatyorba, gyerek kézbe, mehetünk. Fizetünk - újabb 10 ropi mínusz a költségvetésben - majd indulunk haza. Gáz van, mert egyrészt időközben dög meleg lett, másrészt meg kell mászni három dombot, ezúttal már cuccokkal. Jó ötven perc után végre visszaérünk a telekre, ekkor dereng fel nekem a szörnyű gyanú. Gyors pillantás a szatyorba.
- Most akkor bélésanyagot nem vettél?
Monka elsápad, azt pont nem vett, azokat nézegette, mikor manó nyűglődni kezdett, és ez elvonta a figyelmét a szent célról. Mindenesetre azt hiszem be tudtuk mutatni az anyagbeszerzés tökéletes csődjét. Így aztán ne csodálkozzon senki, hogy vasárnap van, és kedd óta nem készült el semmilyen munka sem.

1 megjegyzés:

  1. :D Azért sikerült szép anyagokat venni. :) Botond is jobban van, lassan a varrás is beindul. :)

    VálaszTörlés