2011. június 5., vasárnap

Kifordítható táska, avagy a táska projekt folytatódik

Már egészen kicsi korom óta vonzódom a táskákhoz, legyenek bármilyen típusúak. Van is rengeteg példányom, gyaníthatóan olyanok is, melyekre már nem is emlékszem. Most viszont, hogy elkezdtem varrni is őket elég furcsa helyzet elé kerültem. Ugyanis a szívem szakad meg, ha meg kell válnom tőlük. S mivel semmiből sem gyártok két teljesen egyformát ez az érzés hatványozódik. Legszívesebben az összeset megtartanám magamnak, ami persze több okból is kivitelezhetetlen. Mint azt már pár bejegyzéssel lentebb is említettem helyhiánnyal küzdünk, mely helyzet elé leginkább a csemete egyre bővülő játékarzenálja állít minket. Másrészt pedig a táskákért nem csak én rajongok hála az égnek, így jó eséllyel gazdára lelnek a művek.


A mostani nagy kedvenc foltvarrós technikával készül és azt kell tudni róla, hogy kifordítva is használható. A színeit is igyekszem úgy kombinálni, hogy ne azonos hangulatot képviseljenek. Míg az egyik oldal vidám, színes, nyárias, a másik egy kissé sötétebb, alkalmibb.








Sajnos a fénykép nem adja igazán szépen vissza a színeit, de nekem a narancsos-zöldes színvilág igazi nyári hangulatot idéz és már attól jó kedvem lesz ha ránézek, a bordós-szürkés pedig simán belefér egy dolgos hétköznap kísérőjeként.


Készült ebből a típusból másik táska is, de arról nincs fotódokumentáció. Az a példány ajándék lett egy kedves barátnőm 30. születésnapjára. Ezúton is remélem, hogy legalább annyira fogja szeretni, mint amilyen szeretettel készült neki. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése