2012. május 24., csütörtök

Mivel Monka a lakásfelújítás miatt nem nagyon tud mostanában alkotni, én meg éppen pihenek (azaz a munkahelyemen éppen fordul egy program), így úgy döntöttem, megírom az én szemszögemből a házassági évfordulós meglepit.
Mivel nem ajándékozunk, ezért nagyon körmönfontnak (ugye milyen szép szó? és majdnem varrással kapcsolatos is) kellett lennem. Jó előre leszerveztem, hogy aznap szabin legyek, hiszen a bolt csak hétköznap van nyitva. Anyósomat is hamar megfűztem, hogy vigyázzon a fiunkra, mert ha őt is visszük, akkor rengetek többletköltséggel is számolnom kellett volna, mint például a játszani kivett anyagok ára, a bolt újrafestésének költsége, meg hasonló szépségek, valamint ugye ha azt szeretném, hogy Monka nyugodtan tudjon válogatni, akkor biztosítani kell a gyerkőcmentes övezetet arra az időre. Persze, már jó előre mondtam Monkának, hogy meglepi lesz aznap, ő meg nem győzött találgatni, hogy mi lehet az, így eléggé izgult. A nagy nap reggelén odaadtam neki a pénzt, mondván, hogy nem én fogok költeni, majd elkölti ő. Aztán odamentünk nyitásra. Monka, mikor meglátta a boltot, úgy kezdett viselkedni, mint egy versenyló verseny előtt. Mondjuk nyeríteni nem nyerített, de kitágultak az orrcimpái, izgatottan toporgott, míg én kényelmesen romboltam az egészségemet, majd némi könny is szökött a szemébe. Pedig még be se mentünk.
A két srác, akik viszik a boltot, nagyon kedvesen és készségesen fogadtak. Mindhárman örömmel néztük, ahogy Monka válogatni kezdett. Mondtam is, hogy ne siessen, ráérünk. Nézzen csak körül nyugodtan, és nézzen meg mindent. Végül jó háromnegyed óra múlva a lentebbi anyagokkal gazdagabban, és némi készpénzzel szegényebben távoztunk. Ez azonban mellékes, mert Monka egyszerűen ragyogott. Jó volt nézni. Kicsit ki is kapcsolódott, valamint az új szerzeményekkel gazdagodva új ötleteken kezdte törni a fejét, és ez minden pénzt megért nekem.
Remélem, ha végzünk a lakással, ismét új energiával veti bele magát az alkotó tevékenységbe.

1 megjegyzés: