2011. november 12., szombat

Táskázzunk megint. :)

Egy korábbi bejegyzésben mutattam egy képet a szabad gépi tűzés kapcsán. Most azt mutatom meg, hogy mihez is kellett ez a tűzés. :) 

Botonddal pár hónapja elkezdtünk biciklizni. :) Ő utazik hátul a kényelmes ülésében én pedig tekerek. :) A kerékpárnak természetesen van elől kosara is, mert pakolni mégiscsak kell valahova. :) Ebbe a kosárba készült táska, ami azért praktikus, mert ha kell pillanatok alatt kivehető, akár még gyerkőccel a kézben is. :)


Ha nem sietünk nagyon akkor a behúzható része visszahajtható a kosárkára, így könnyebb kivenni belőle a teát, cumit miegymást és persze "beledobálni" az éppen feleslegessé váló holmikat. :) 

Persze mire elkészült már igencsak benne jártunk az őszben, de azért kipróbáltuk és szeretjük, mert tényleg praktikus. Tavasszal már nagyüzemben fogjuk használni. :)

2 megjegyzés: